❝ pierdol się
posted 2016. március 12., szombat @ 22:22 | 0 comment(s) | ADD COMMENT
♪♫: tøp - stressed out még év elején osztályfőnöki órán mesélt a tanár. bírom, jófej. kérdezi, hogy szoktunk-e unatkozni. mindenki bólogat én meg ülök, hogy nem. mondja, hogy ez egy egészséges dolog. ekkor kezdtem el gondolkozni azon, hogy lehet nem vagyok normális. actually, i changed. a lot. i noticed that. and that's strange, aren't you supposed to change without your notice? anyways, changes i noticed: i am more like an asshole; i seriously can't do things, like talking to people i want to talk (honestly, how fucked up is this?); i give up sooo much more easily i guess; i am back to my old self, and i just ?????? not okay with it but i can't do anything and ????? the most noticable thing is, that i literally feel at least 5 different emotion literally all at one. it is just. strange. egyik reggel, mikor még a napocska sem bukkant fel, beléptem a terembe ahol beszélgetést hallottam. amint rámnéztek, Beka megszólal: “máris szebb lett a napom!” én meg atomjaimra hullottam, olyan kedves mondat volt ez számomra. i do not deserve all of this 160303: a nap reggele és estéje volt a jó. a reggel amiatt, mert van egy (helyes) férfiú aki 4 megállóval később száll fel mint én. már annyiszor láttuk egymást, hogy egyszer csak elkezdtünk köszönni reggelente. ez mindig feldobja a napjaim kezdetét, az a szimpla “szia” egy mosollyal. a minap, a kulcscsomóján volt egy cédula, amibe bele volt vésve a neve, a velem szemben lévő ülésen. mily véletlen az én mappám is nevestül az ő irányába nézett. ez egy jel volt szerintem. szóval, mikor készülődtünk leszállni, megpillantotta a kicsi mappámat a táskám mögött, amire megrántotta a szemöldökét és felcsillant a szeme. nagyon nézegette. előbb szállt le mint én, de mintha megvárt volna. amint utolértem, kivette a fülhallgatóját és nekem ott kihagyott egy ütemet a szívem, hogy ‘úristen, most hozzám fog szólni!!!’. elkezdtünk beszélgetni, kiderült, hogy ő is rajzol, mostanában inkább fest. kérdezett pár dolgot, amire örömmel válaszoltam. mikor elértünk az aluljáró végéhez, elköszöntünk egymástól meg egy “legyen szép napod!”-ot is kaptam, amitől abban a pillanatban boldogabb nem lehettem volna. szét vetett az öröm. a napom végén pedig profilképet váltottam és Abi “aaaaaaaw”-ja ugyanígy betett, köszönöm! ♡ 160304: a magyar tanáromat mindennek elszidtam, minden átkot rászórtam, csak pusztuljon már ki az életemből. rendesen elintézte a napomat. Ádámtól is kivagyok, hogy beszélni szeretnék hozzá, de rám sem néz. anyámat is nagyon kiakasztottam, ami az én idegeimnek sem tett jót. egy órára befeküdtem az ágyba és olvasgattam betegségekről. ekkor rátaláltam arra, hogy alexitímia. ha jól értelmezem, az egy olyasféle dolog, ahol nem tudod (szóban) kifejezni az érzelmeidet; nem tudsz átélni pár érzelmet (nem tudsz együtt érezni?); az alapérzelmeken (boldog, szomorú, mérges) túl nem igazán tudod, mit érzel; könnyen elárasztanak olyan érzelmek, addig a pontig, hogy kiakadsz (/ pánikroham) vagy elvonulsz, hogy minden visszakerüljön a normális(abb) állapotába. angolosok előnyben: [x] [x] lehet most nagy butaságot gondolok, de én mostanában nagyon átélem ezt. ha nem is 100%-ban vagyok ilyen, a közelmúltban kismilliószor őrültem már meg amiatt, hogy nem tudtam mit érzek / vagy hogy éppen túl sokat éreztem egyszerre. mondjuk ez picit megnyugtat, hogy nem vagyok komplett. 160305: jó korán mentünk, jó későn érkeztünk. nem voltam iskolában, helyette Veszprémbe mentem (nemzetközi) táncversenyre. ott voltam egész nap, befonták a hajam (nem is állt olyan rosszul mint gondoltam), harmadikak lettünk. még nap elején egy (helyes) szervező srác átvitt minket egy másik épületbe, ahol volt az öltözőnk. 1 perccel később látom őt megint, de mintha megnőtt volna a haja. ekkor realizáltam, hogy abból a tagból kettő van. itt kezdődött az egész napos fanolásom, amiből lett az az idegesítő kérdés is, hogy: “hol vannak az ikreim?!”. ó, és nem mellesleg még megnyitónál néztem az egyik zsűrit, hogy basszus, az totál úgy néz ki, mint az egyik tánctanár nálunk. sorolják a neveket. jahogy azért hasonlít rá oly nagyon, mert ő az! e nap fájdult meg a tüdőm is, de legalább annyit táncoltam, amennyit akartam. amíg vártunk a sorunkra, rengetek koreográfiát láttunk és kedvet kaptam a hip-hophoz is. támadt egy elvetemült ötletem is, miszerint megszeretném tanulni a manolo-t. nagyon tetszik az egész tánc, de lehet túl durva kezdésnek? 160308: képtelen voltam suliba menni, mert annyira fájt a torkom és a tüdőm, hogy megszólalni; sőt megmoccanni nem voltam képes. annak ellenére egész délelőtt rohangáltam az orvos és a röntgen között. mint kiderült tüdőgyulladás félém van, meg egy S alakú gerincferdülésem. #lifepls... mire hazaértem a jobb fülemre se hallottam. odáig meg vissza vagyok az apróbbnál apróbb növényekkel, oké?
az olaszországi utamat egy új posztban fogom kitenni, ugyanis a második nap már 300 képet sikerült csinálni.
Címkék: én nem terveztem ezt a bejegyzést hosszúra de sikerült whoops, tapsot kérek ennél szebben még soha nem fogalmaztam!! |