❝ 2016 Italy
posted 2016. március 21., hétfő @ 03:24 | 0 comment(s) | ADD COMMENT
♪♫: bts - 고엽 törekszem minél szebben fogalmazni, akár csak az előző posztban, arra még mindig büszke vagyok! 160310: mivel még betegeskedtem ezen a napon, egész megszoktam, hogy nem kellett mozognom. délután összepakoltam, idegeskedtem azon, hogy mit hagyhatok itthon. este tízkor elindultunk és valahogy ez az odaút jobban megviselt mint amikor angol földekre utaztam. nem tudom mi történhetett velünk, de mindenki maximum 3-5 órát aludt. 160311: reggel kilenckor megérkeztünk Velencébe. Olaszországban még a víznek is más a színe! de az a gyönyörű kékeszöld. a csapattal elmentünk a San Marco térre, ahol megbeszéltük, hogy két csapatra osztjuk magunkat. aki az Akadémiába akar menni az 11-re érjen vissza, aki meg nem az mászkálhat a városban (azoknak fél egyre kellett visszajönni). én az utóbbit választottam, elbűvölő volt látni a gondolákat, ahogy a híd alatt áthajókáztak. valami mégis fura a városban és ez a varázslat az, hogy nincsenek buszok és autók, se utak. mondjuk azok helyett a város egy kész labirintus. sikátorból sikátorba érsz, néha van egy kisebb tér, hogy fellélegezhess. többször találkoztunk ismerős arcokkal. 11 óra körül, amikor az utolsó ismerős csapattól is elszakadtunk, úgy döntöttünk Adrival, hogy lassacskán vissza kéne menni, mert eléggé befolytunk a város belsejébe. na mi sem egyszerűbb! egész nyugodt voltam, néztem az Al Academia táblákat, hátha odatalálunk a többiekhez. rövid időn belül azokból se láttunk többet. isten igazából csak akkor kezdtem beparázni, amikor egyre jobban fogyott az idő és kb csak fél óránk maradt visszatalálni, ugyan mi még mindig nem tudtuk hol vagyunk. nem is attól, hogy úristen, elvesztünk külföldön, hanem attól, hogy úristen, Tibi bácsi lefog minket cseszni! utolsó reményünk egy öreg pár volt, térképpel a kezükben. már meg sem kérdeztem, hogy “Parla inglese?” csak úgy rájuk törtem, hogy “excuse us, please help, we are very lost” megesett a szívük és kérdezik, hogy “what's wrong? where do you want to go?” csak annyira emlékeztünk, hogy egy nagy téren voltunk, ami szép volt és nem tudjuk a nevét. tehát a következő volt a válaszom, amit abban a szent pillanatban még nem fogtam fel, mekkora hülyeséget mondtam: “to that square... where... the ships are!” (... Velencében.) nem értettem, miért nem értik mit akarok. pár másodperccel később rájöttem, hogy olyan szép volt az a tér, hogy csináltam képet róla, szóval gyorsan megmutattam nekik. elkezdik, hogy “Ooooh! Piazza S. Marcooo! Yes, you are very close!” lényeg, hogy visszataláltunk, bekönnyeztem mikor ismerős arcokat láttunk és azután csak olyan emberrel mentünk el bárhova is aznap, aki tudta a visszautat. olyan négy óra alatt elértünk a szállásra (a hegyekben laktunk) és az is nagyon szép volt. a legelső és utolsó dolog amit betámadtam az ágy volt. 160312: reggel késve keltünk, ezért nem maradt túl sok minden reggeliről. 8-kor indultunk az állomásra (the hills are wonderful), 9-re értünk oda. egy órával később pedig megérkeztünk Firenzébe! ott körbesétáltuk a dómot, ami gyönyörű és hatalmas volt (mint az összes többi épület). olyan dél körül bejutottunk az Uffizibe. a szobrok hihetetlenül le tudnak nyűgözni, ez most is így történt. 2 órát bolyongtunk a múzeumban, majd 4-kor mentünk be a Pitti Palotába!!! lábaimat is lesétáltam a helyükről. olyan negyed tízre visszaértünk a hotelbe, de csak éjfél körül mentünk aludni amit másnap reggel meg is bántunk. 160313: az egyik kedvenc napom volt!!! ekkor mentünk Pisába. az idő fantasztikus volt, 2 óra szabadidőt kaptunk, hogy körbejárjuk a dolgokat amik érdekeltek. a ferde tornyos pózolások sem maradhattak el. megnéztük a standokat, találtam egy nagyon aranyos kalapot, de 15€ volt így nem vettem meg (még azon a délutánon megbántam ) viszont egy kalandra fel!-es pólót és egy ferde tornyos kulcstartót vettem ajándékba. Luccában pizzára vadásztunk (nem ízlett), meg toiletre. volt egy utca, ahol sorba álltak a magnólia fák. én meg ezen az úton amúgy nagyon beleszerettem abba a virágba, gyönyörűszép. 160314: reggel összepakoltunk, megreggeliztünk és indultunk haza. a délelőttünket utazással és Padovában töltöttük, ahol megnéztük a bazilikát meg elakartak vinni (2 km-rel arrébb) Giotto freskókat nézni, but i was like it's too far away, oda nem megyünk. szal ugyancsak császkáltunk a városban, ettünk finom pizzát!!!! fagyiztunk is, ültünk a főtér körüli víznél, az idő ugyanúgy zseniális volt, i felt the happiness sprade in me. még a Zsófiékkal bementünk szuveníresekhez, hogy vegyünk ajándékokat, végülis utolsó esélyünk volt. nézelődök, mert már a 4. boltba ugrottunk be, amikor megláttam egy Colosseumot. én mindenemet eldobtam, lekaptam a polcról és rohantam a pénztárhoz, mert anélkül nem megyek el innen. (meg is érte megvenni, im still so emotional) ((i bought it for my dad))
fél egykor elindultunk haza, tűzött a nap, szóval behúztam a függönyöket és aludtam.
három órakor arra kelek, hogy kattognak a fényképező gépek meg sok a “hűűű” meg a “huuu”
elhúztam a függönyt és az Alpok tárult elém. megtudnám szokni, ha ilyen gyönyörű helyekre kelek fel.
u.i.: amúgy az összes hely szavakba önthetetlenül nagy volt és szép, azt egyszerűen látni kell a két saját szemeddel. szóval, ha vagytok olyan szerencsések, mint én, menjetek bárhova, lássatok! and make memories!
Címkék: adventures, i am so thankful to my parents ❝ pierdol się
posted 2016. március 12., szombat @ 22:22 | 0 comment(s) | ADD COMMENT
♪♫: tøp - stressed out még év elején osztályfőnöki órán mesélt a tanár. bírom, jófej. kérdezi, hogy szoktunk-e unatkozni. mindenki bólogat én meg ülök, hogy nem. mondja, hogy ez egy egészséges dolog. ekkor kezdtem el gondolkozni azon, hogy lehet nem vagyok normális. actually, i changed. a lot. i noticed that. and that's strange, aren't you supposed to change without your notice? anyways, changes i noticed: i am more like an asshole; i seriously can't do things, like talking to people i want to talk (honestly, how fucked up is this?); i give up sooo much more easily i guess; i am back to my old self, and i just ?????? not okay with it but i can't do anything and ????? the most noticable thing is, that i literally feel at least 5 different emotion literally all at one. it is just. strange. egyik reggel, mikor még a napocska sem bukkant fel, beléptem a terembe ahol beszélgetést hallottam. amint rámnéztek, Beka megszólal: “máris szebb lett a napom!” én meg atomjaimra hullottam, olyan kedves mondat volt ez számomra. i do not deserve all of this 160303: a nap reggele és estéje volt a jó. a reggel amiatt, mert van egy (helyes) férfiú aki 4 megállóval később száll fel mint én. már annyiszor láttuk egymást, hogy egyszer csak elkezdtünk köszönni reggelente. ez mindig feldobja a napjaim kezdetét, az a szimpla “szia” egy mosollyal. a minap, a kulcscsomóján volt egy cédula, amibe bele volt vésve a neve, a velem szemben lévő ülésen. mily véletlen az én mappám is nevestül az ő irányába nézett. ez egy jel volt szerintem. szóval, mikor készülődtünk leszállni, megpillantotta a kicsi mappámat a táskám mögött, amire megrántotta a szemöldökét és felcsillant a szeme. nagyon nézegette. előbb szállt le mint én, de mintha megvárt volna. amint utolértem, kivette a fülhallgatóját és nekem ott kihagyott egy ütemet a szívem, hogy ‘úristen, most hozzám fog szólni!!!’. elkezdtünk beszélgetni, kiderült, hogy ő is rajzol, mostanában inkább fest. kérdezett pár dolgot, amire örömmel válaszoltam. mikor elértünk az aluljáró végéhez, elköszöntünk egymástól meg egy “legyen szép napod!”-ot is kaptam, amitől abban a pillanatban boldogabb nem lehettem volna. szét vetett az öröm. a napom végén pedig profilképet váltottam és Abi “aaaaaaaw”-ja ugyanígy betett, köszönöm! ♡ 160304: a magyar tanáromat mindennek elszidtam, minden átkot rászórtam, csak pusztuljon már ki az életemből. rendesen elintézte a napomat. Ádámtól is kivagyok, hogy beszélni szeretnék hozzá, de rám sem néz. anyámat is nagyon kiakasztottam, ami az én idegeimnek sem tett jót. egy órára befeküdtem az ágyba és olvasgattam betegségekről. ekkor rátaláltam arra, hogy alexitímia. ha jól értelmezem, az egy olyasféle dolog, ahol nem tudod (szóban) kifejezni az érzelmeidet; nem tudsz átélni pár érzelmet (nem tudsz együtt érezni?); az alapérzelmeken (boldog, szomorú, mérges) túl nem igazán tudod, mit érzel; könnyen elárasztanak olyan érzelmek, addig a pontig, hogy kiakadsz (/ pánikroham) vagy elvonulsz, hogy minden visszakerüljön a normális(abb) állapotába. angolosok előnyben: [x] [x] lehet most nagy butaságot gondolok, de én mostanában nagyon átélem ezt. ha nem is 100%-ban vagyok ilyen, a közelmúltban kismilliószor őrültem már meg amiatt, hogy nem tudtam mit érzek / vagy hogy éppen túl sokat éreztem egyszerre. mondjuk ez picit megnyugtat, hogy nem vagyok komplett. 160305: jó korán mentünk, jó későn érkeztünk. nem voltam iskolában, helyette Veszprémbe mentem (nemzetközi) táncversenyre. ott voltam egész nap, befonták a hajam (nem is állt olyan rosszul mint gondoltam), harmadikak lettünk. még nap elején egy (helyes) szervező srác átvitt minket egy másik épületbe, ahol volt az öltözőnk. 1 perccel később látom őt megint, de mintha megnőtt volna a haja. ekkor realizáltam, hogy abból a tagból kettő van. itt kezdődött az egész napos fanolásom, amiből lett az az idegesítő kérdés is, hogy: “hol vannak az ikreim?!”. ó, és nem mellesleg még megnyitónál néztem az egyik zsűrit, hogy basszus, az totál úgy néz ki, mint az egyik tánctanár nálunk. sorolják a neveket. jahogy azért hasonlít rá oly nagyon, mert ő az! e nap fájdult meg a tüdőm is, de legalább annyit táncoltam, amennyit akartam. amíg vártunk a sorunkra, rengetek koreográfiát láttunk és kedvet kaptam a hip-hophoz is. támadt egy elvetemült ötletem is, miszerint megszeretném tanulni a manolo-t. nagyon tetszik az egész tánc, de lehet túl durva kezdésnek? 160308: képtelen voltam suliba menni, mert annyira fájt a torkom és a tüdőm, hogy megszólalni; sőt megmoccanni nem voltam képes. annak ellenére egész délelőtt rohangáltam az orvos és a röntgen között. mint kiderült tüdőgyulladás félém van, meg egy S alakú gerincferdülésem. #lifepls... mire hazaértem a jobb fülemre se hallottam. odáig meg vissza vagyok az apróbbnál apróbb növényekkel, oké?
az olaszországi utamat egy új posztban fogom kitenni, ugyanis a második nap már 300 képet sikerült csinálni.
Címkék: én nem terveztem ezt a bejegyzést hosszúra de sikerült whoops, tapsot kérek ennél szebben még soha nem fogalmaztam!! |